Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Vampire Knight

2012.04.29

 

Vampire Knight
ヴァンパイア騎士



Yuki legkorábbi emléke egy sötét, havas este, amikor egy vámpír próbált az életére törni, ám ugyannak a fajnak egy másik képviselője megmentette. Évekkel később, Yuki Cross néven a Cross Akadémia igazgatójának adoptált lánya lett. Zero Kiryu társaságában, aki maga is hasonló múlttal rendelkezik, mint Yuki, az iskola prefektusai lettek, akiknek két dolgot kell tenniük. Egy: A nappali (emberek) és az éjszakai (vámpírok) iskola diákjai között fenntartani a tisztes távolságot. Kettő: ne derüljön ki az éjszakai diákok titka. Mindez egyszerű is lenne, ha Zero nem gyűlölné őket, és minden nap ne gondolna arra, hogy akár végezhetne is az éjszakai diákokkal, ahelyett, hogy megvédje titkukat. Zero titkára is fény derül időközben. Nem csak a családját vesztette el évekkel ezelőtt, akik vámpír vadászok voltak, hanem a vámpír, aki végzett velük, meg is harapta a fiút, és a vámpír vér egyre erősebb lesz benne. Ráadásul a múltjából három igen fontos személy is felbukkan az iskolában.

A TV verzió a 4 évvel ezelőtt kezdődött manga sorozat adaptációja. Jómagam nem hallottam korábban a képregényről, az anime létezéséről is csak az első epizód megjelenésekor szereztem tudomást, és a sorozat kettős érzést keltett bennem. Egyrészt meglepődtem, mennyire jók a karakterek, élettel telik, múlttal, jellemmel vannak felruházva, még pár mellékszereplő is finoman előtérbe kerül. Magáról a rajzolásról nem tudok sok jót mondani, itt-ott elnagyolt, nem túl részletes néha. A közelinél viszont a szemek szinte élnek, látni a „lelket” a szereplőkben. A zenénél meglepődtem, mennyire jól passzol a sorozathoz, kellemes csalódás volt. A befejező főcímnél egyáltalán nem a szokványos J-Pop dalt kapjuk, ezért plusz pont jár részemről.
Ami iszonyúan zavart, az a komikus elemek. Nagyon nem való ebbe a sorozatba, és egyes jeleneteknél szinte rombol is, ez viszont mínusz egy pont. A drámai részekbe beleillesztett vicces elemek nem passzolnak egymáshoz, és ilyenkor a rajzolás is a szokásos elnagyoltságot tükrözi. Viszont nagyon tetszett az, amire Francis Ford Coppola rájött 1992-es Dracula adaptációjánál: a vámpírok és az erotika nagyon is passzolnak egymáshoz. Nem arra gondolok, hogy meztelenség, vagy esetleg erotikus jelenetek lennének az epizódokban, de a levegőben izzik az erotika érzése. Szépen, kellemesen föltálalva. Ügyes húzás.

Jómagam nagy reményekkel kezdtem neki a Vampire Knight sorozatnak, és vegyes érzésekkel, inkább pozitív véleménnyel fejeztem be az utolsó részt. A végén tele voltam kétségekkel, hogy mégis hogyan szeretnének ilyen hamar lezárni ennyi mindent, de mint kiderült, ősztől jön a második évad. Így talán több mindenre kapunk választ, mert eddig a 13 részből csak egy közepesen jól sikerült fél évadot kaptunk. Azért ajánlom mindenkinek, akit esetleg érdekel a zsáner, bár véres jeleneteket is tartalmaz.

 

 

 
 

 



Archívum

Naptár
<< Szeptember >>
<< 2019 >>
Ke Sze Csü Szo Va
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Statisztika

Online: 1
Összes: 53675
Hónap: 2088
Nap: 77